2010-01-31

Céklaleves és pirog

Életemben először Krakkóban kóstoltam céklalevest és pirogot, mindkettő elvarázsolt. Rögtön tudtam, hogy ezt nekem otthon is reprodukálnom kell. A cékla amellett, hogy kalóriaszegény, rengeteg vitamint (kálium, C-vitamin, folsav) és rostot tartalmaz. Aki edddig csak hagyományos céklasalátának ismerte, próbálja ki ezt a levest, nem fog csalódni.

A borscs vagy barscs, azaz a céklaleves mind az oroszok, mind a lengyelek (és még számos nemzet) konyhájában ismert, a különbség annyi, hogy míg az oroszok krumplival és káposztával főzik, addig a lengyelek hússal töltött tésztával (piroggal) gazdagítják. Az alábbi recept a lengyel vonalat követi, hála Tyúkanyó okításának.

Alapja egy jó erős házi húsleves, amelynek mind a levét, mind a benne főtt húsát felhasználjuk az elkészítés során. A pirog elkészítésében nagy segítség az alábbi okos kis eszköz, amelynek magyarországi fellelhetőségét nagyon keresem... Úgy működik, hogy egy lap tésztát kinyújtunk, ráterítjük, az előre gyárott lukakba tölteléket nyomkodunk, majd a második lap kinyújtott tésztával befedjük és sodrófával párszor átgurulunk rajta. A kész pierogik szépen alul kipotyognak, feltéve, hogy előtte leleményesen beliszteztük az eszközt (ha nem, egy kis kézi rásegítéssel oldjuk meg a dolgot). Így a pirog gyártás nagyon haladós, egyszerűbb, mint ha egyenként kézzel formáznánk a kis hússal töltött tasakokat.

A pirogról annyit kell tudni, hogy (cékla)levesbetét is és főétel is (egy kis vajas-tejfölös-sós szósszal nyakonöntve vagy sült szalonna zsírjával nyakonöntve). Tehát noha pepecs az alábbi étek elkészítése, mégis jól járunk vele, mert két legyet ütünk egy csapásra: leves és főétel egy füst alatt készül. :)

A pirogot egyébként számtalan töltelékkel készítik, lehet pl. burgonyás a tölteléke, vagy burgonyás ricottás, vagy gombás, de édes töltelékkel is szokták (természetesen ez esetben nem a céklaleves levesbetétjeként eszik).



Hozzávalók a céklaleveshez:

kb. 1 kg cékla és főzővize
1 ek. ecet
kb. 1 l erős, házi húsleves
2 közepes vöröshagyma vajon való "párolmányának" 2/3-a
4 dl főzőtejszín

Hozzávalók a pirog tésztájához:

5 tojás
kb.60-70 dkg finomliszt (amennyit a tojás felvesz)
kb. 1 dl víz
2 tk. só

Hozzávalók a pirog töltelékéhez:

a húslevesben főtt kb. 1 kg leveshús (marhanyak és sertéscomb vagy lapocka)
2 ek. tejföl
1 leveseskanál húsleves
a vajon párolt vöröshagyma 1/3-a
só, bors


Elkészítés:

1. A céklát megpucoljuk és félbevágva, 3 tk. sóval és 1 ek. ecettel annyi vízben tesszükfel főni, amennyi kényelmesen ellepi. Fedő alatt puhára főzzük, ha készen van, félretesszük hűlni, majd lereszeljük a reszelő citromreszelő lukán.

2. A húslevesben főtt húst ledaráljuk/aprítógépben finomra aprítjuk. Hozzáadunk 2 ek.tejfölt, ízlés szerint sóval és borssal ízesítjük, majd merünk hozzá 1 leveseskanál húslevest és a céklaleves hozzávalóinál írt 2 fej vöröhagymát nagyon apróra vágjuk, majd vajon megpároljuk: ennek 2/3-át a húsmasszához adjuk (a maradék a levesben végzi majd). Jól összegyurmákoljuk.

3. Elkészítjük a tésztát. A tojásokat enyhén felverjük, sót adunk hozzá, 1 dl vizet és annyi lisztet, hogy rugalmas, közepes keménységű tésztát kapjunk (ehhez kb. 60-70 dkg liszt kell, de ki kell tapasztalni). Jól összegyúrjuk. Ha kész és roppant szerencsések vagyunk, akkor a fent bemutatott eszközzel, a fent leírt módon elkészítjük a kis húsos csomagokat, ha nincs ilyesmink, kézzel próbálkozunk valami derelye/tortellini/ravioli alakú csomagot gyártani (a lényeg, hogy "jól zárjon a csomag szája" és főzés közben ne ússzon ki belőle a húspép). Sós, lobogó vízben a felszínre úszásukat követően még 2-3 percig főzzük.

4. A leveshez a cékla főzőlevet, a húslevest, a reszelt céklát és a vajon párolt hagyma maradékát (2 hagyma 1/3-a) összeforraljuk, a főzőtejszínnel behabarjuk, egyet rottyantunk még rajta és kész is.

5. Levesbetétként piroggal tálaljuk, de a pirogot kevés vaj, kevés tejföl és kevés só "rottyantásával" készülő szósszal is befaljuk a leves után.

(Forrás: Tyúkanyó tudástára, ezúton is köszönöm az okítást. A képekért pedig ezer hála Zolinak, aki lelkesen és ügyesen fotózta a munkafolyamatokat. :) Úgy tűnik megtaláltam a családban azt a lelkes "sajtóst", aki gondoskodik majd a blogfotókról akkor is, ha éppen lisztes a kezem. :) )

2010-01-30

Tiramisu (tojásmentesen)

Az egyik legkedvesebb édességünket (ami ráadásul pillanatok alatt készen van és garantált a siker) azért nem készítem egy ideje, mert valahogy újabban viszolygok azoktól az ételektől, amibe nyers tojás kerül. Az alábbi recept Gordon Ramsay-t dícséri (forrása ez az oldal) és bizton állíthatom, amellett hogy nem a klasszikus elkészítési módot követi a desszert, semmit nem veszít élvezeti értékéből, nagyon-nagyon finom. Ma egy családi ebéden arattam vele sikert.




Hozzávalók kb. 8 adaghoz:

50 dkg mascarpone
3 dl habtejszín
1,5 dl erős és szobahőmérsékletre kihűtött kávé (az eredeti recept szerint dupla adag kávé kellene bele, de én ennyit láttam jónak és finom is lett kevesebb kávéval)
2 ek. vanília kivonat (vagy 2 zacskó vaníliás cukor)
6 ek. marsala vagy egyéb desszertbor (de rum vagy brandy vagy konyak is megteszi)
6 ek. porcukor (vagy ízlés szerint)
némi tej (kb. két löttyintésnyi)
kb. 32 db jó minőségű babapiskóta
cukrozatlan kakaópor a szóráshoz


Elkészítés:

1. A mascarponét, a vanília kivonatot (vagy vaníliás cukrokat), a marsalát (vagy egyéb alkoholt) és a kávéból 0,5 dl-nyit habosra keverünk.

2. A habtejszínt tiszta, száraz habverőkkel kemény habbá verjük, majd amikor már kemény, hozzáadjuk a porcukrot, ízlés szerinti mennyiségben.

3. A fenti két masszát egybevegyítjük, ha szükséges még cukorral ízesítjük.

4. A tálat előkészítjük, a maaradék kávét annyi tejjel felöntjük, hogy egy sötét tejeskávét kapjunk és ebbe mártjuk (éppen csak egy pillanatra) a babapiskóták mindkét oldalát. Vigyázzunk, hogy ne áztassuk el. Egy sor piskótát a tál aljára rendezünk, egy réteg krém jön rá, egy fátyolni kakaóport szitálunk rá, majd a rétegezést addig folytatjuk, amíg hozzávalók el nem fogynak (a tetejére mindenképpen krém kerüljön).

5. Lefóliázva kb. 1 órára hűtőbe tesszük, közvetlenül tálalás előtt a tetejét megszórjuk kakaóporral.

2010-01-23

Vadas marha

Az egyik legkedvesebb ételünk a vadas, méghozzá tésztával (a zsemlegombócot nem szeretjük). Marhából az igazi, főként a felsál vagy a lábszár nagyon ízletes vadasnak elkészítve (remélem a két elnevezés között nincsen átfedés, sajnos nem vagyok penge a marha "testrész megnevezésekben"... :))) ) Tudom, hogy "szentségtörés", de van, hogy pulykahúsból (főként combból) készítem és úgy is nagyon finom. Én így szoktam elkészíteni, Anyukám nyomdokain haladva. Az alábbi szaftban nincsen rántás, a sürítést a pürésített zöldségek végzik el.

Ha van rá idő, érdemes a marhahúst 1-2 nappal hamarább bepácolni (páchoz babérlevél+olaj elegyét szoktam használni és egy nagy dobozba úgy rakom le a hússzeleteket, hogy az elegy ellepje a húsokat), finomabb, omlósabb lesz a hús.





Hozzávalók:

kb. 80 dkg kb. ujjnyi vastag szeletekre vágott marhahús (felsál, rostélyos vagy lábszár)
1 kg megtiszított (megpucolt) és felkarikázott sárgarépa
1/2 kg megtiszított (megpucolt) és felkarikázott fehérrépa
1 nagy fej felkockázott vöröshagyma
4-5 babérlevél
2,5 dl tejföl (ha egy kis főzőtejszínt adunk hozzá csak még selymesebb szószt kapunk)
ízlés szerint mustár (kb. 1-2 csapott ek.)
kevés (1 kk. cukor)
só, bors

Elkészítés:

1. A kétféle felkarikázott répát, a hagymát és a hússzeleteket egy nagyobb lábosba rendezzük, felöntjük annyi vízzel, hogy kényelmesen ellepje. 2-3 púpos kávéskanál sót teszünk bele, babérlevéllel fűszerezzük és közepesnél alacsonyabb lángon lefedve addig főzzük, amíg a hús meg nem puhul (kb. 1,5-2 óra, de kuktával a főzési idő kb. fél órára csökkenthető). Az időközben elfőtt vizet pótolni kell.

2. A megfőtt húsokat kiszedjük és nekifogunk a szósz elkészítéséhez. A répákat a saját levével összeturmixoljuk. Mustárral, piciny cukorral, borssal és szükség szerint sóval ízesítjük. Tejföllel behabarjuk (habarás módszere: nagyobb külön edénybe tesszük a tejfölt, majd a meleg "zöldségpürénkből" egy-egy kanállal fokozatosan hozzákeverünk, addíg amíg nem lesz a két cucc közel egy hőfokú). Hagyjuk felforrni, majd a húsokat visszatesszük és átmelegítjük a szószban (de már ne forraljuk!). Utánaízesítjük, ha szükséges sóval és/vagy borssal és/vagy mustárral.

3. Kifőtt tésztával jóízűen bekebelezzük.

2010-01-21

Kockacukor Kávézó

Nyílt egy kávézó az utcánkban: Kockacukor Kávézó a neve.


Rengeteg kávéitallal (Semiramis), friss helybenkészült szendvicsekkel, minőségi cukrászsüteményekkel (diabetikus is kapható), kézműves bonbonokkal, igazi forró csokoládéval (többféle ízesítéssel, belga Callebaut csokoládéból), minőségi táblás csokoládékkal (pl. Amedei), különleges kakaóitalokkal, többféle turmix-szal, minőségi, különleges teákkal és még sok más finomsággal várják kedves vendégeiket.

Málna turmix:


Forró csoki:


Tea:


Espresso:

Cappucino:


A fenti képeket én készítettem nekik. :))))




2010-01-17

Pad thai

A kedvenc bűnözős gyorsételünk újabban. Kedvenc, mert isteni finom. Bűnözős, mert kész pad thai szósz hozzáadásával készül (bár még mindig jobb szerintem, mint a Mc' Donalds-ban hirtelen felindulásból elfogyasztott műanyag burger, mert a semmilyen mesterséges színezéket, ízfokozót nem tartalmaz és ezt el is tudom hinni nekik.). Gyorsétel, mert kb. 20 perc alatt készen van.

Egy nehéz nap után rémesen megnyugtató, hogy van, ami ennyire egyszerű és tökéletes tud lenni.

Ki fogom próbálni a hagyományos elkészítési módot is, de ez most egy kifejezetten rapid verzió, amikor minél hamarabb kell a gyomornak/léleknek a gasztronómiai "mentőöv". :)

(A kép nem tökéletes, mert mindig este készítem és akkor nem ideálisak a fotóviszonyok. De gyakori vendég a konyhában, úgyhogy lesz még lehetőség a szépítésre.)


Hozzávalók:

kb. 25 dkg koktélrák (nálam fagyasztott Ikeás)
fél zacskónyi Shan'Si rizstészta (tojásos is lehet)
három nagy marék szójababcsíra (más csíra is megteszi)
1 fej lilahagyma
1 zacskó pad thai szósz (Asian Home Gourmet típusú, Culinarisban lehet pl. kapni)
1 marék tört natúr (!) földimogyoró
3 ek. szezámolaj vagy földimogyoróolaj

Elkészítés:
1. A rizstésztát forró vízzel leforrázzuk és lefedve állni hagyjuk. Míg a többit elkészítjük, meg is "fő" szépen.

2. Az olajat a wokban kissé hevítjük (de éppenhogy, mert ha túlzásba visszük, Omega koncert-szerű füst képződik), majd rádobjuk a félfőre majd szeletekre vágott hagymát és folyamatosan kevergetve megfonnyasztjuk. Ha megvagyunk, rádobjuk a fagyott rákocskákat és kb. 10 percig kevergetve sütjük.

3. A tésztát leszűrjük és hagymás rákra dobjuk, jól összeforgatjuk, majd hozzáadjuk a pad thai szószt és alaposan elkeverjük. A lángot kicsit magasabbra vesszük és így pirítjuk. Közben hozzáadjuk a durvára tört natúr mogyorót és a csírát. Kb. 5 perc pirítás szükséges és már ehetjük is. Természetesen pálcával! :)