2007-04-28

VKF! #4 - Reggelizzünk együtt! (Amerikai habos epres palacsinta)

Felvirradt a nagy nap, ma van a VKF 4. fordulójának határideje. Ezúttal - Mamma kiírása alapján - olyan étkeket kell alkotni, amelyek egy ráérős reggel asztalára valók. Nos a ráérős reggelek, nálunk nem jellemzőek... De ettől még jó álmodozni az ilyen nyújtózós ébredésekről. Sok minden járt a fejemben, egész terülj-terülj asztalkámat szerettem volna erre a reggelre varázsolni, de aztán nem jött össze, így csak egy alkotást bocsátok a köz javára. :) Azért pont ezt, mert normálisan, sietős reggeleken biztosan eszembe sem jutna palacsintát sütni... :)) (Zárójelben jegyzem meg, hogy a munkahelyemről posztolok éppen... :))

Mint azt korábban is írtam, régóta vágytam igazi amerikai palacsintát sütni. Az első próbálkozás jól sikerült, annak eredményéről már korábban posztoltam. Akkor ricottával dúsítottam a palacsinta tésztáját, ez alkalommal viszont hagyományos amerikai palacsintát sütöttem. A recept alapját Jamie Oliver "banana pancake'' receptje adta, az ő palacsinta receptjét használtam fel, annyi módosítással, hogy pici cukrot és apróra vágott étcsoki darabokat szórtam a tésztába. A továbbiakban - a rávalót tekintve - nem követtem az útmutatásait, hanem eperrel és tejszínhabbal tálaltam a könnyű, habos kis korongokat.





Amerikai habos epres palacsinta

Hozzávalók:
3 nagyobb tojás
115 gramm finomliszt
fél zacskó sütőpor
fél zacskó vaníliás cukor
140 ml tej
60 gramm 70 %-os étcsoki
gondolatnyi só

500 gramm tisztított eper
4 dl tejszínhab
2 ek porcukor

Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük a csipet sóval. A sárgáját a kis cukorral, majd a tej és a liszt váltogatásával robotgéppel könnyű, egynemű masszává keverjük. A csokit apróra forgácsoljuk, a masszához adjuk, jól elkeverjük. A kemény habot óvatosan beleforgatjuk. A tészta jól kezelhető, könnyű sütés közben bánni vele. A teflon serpenyőt közepes lángon felforrósítjuk (nem muszáj olajjal kikenni, nem ragad le anélkül sem a massza), a masszából egy evőkanálnyi adagokat pöttyentünk a közepébe és kicsi elteregetjük. A cél, hogy formás kis korongokat kapjunk és se túl vastag, se túl vékony ne legyen. Gyorsan sül, így nem kell sokáig várni. Faspatulával óvatosan megfordítjuk, és a másik oldalát is megsütjük, tányérra csúsztatjuk.

A rávalóhoz az epreket megmossuk, lecsumázzuk, apró darabokra vágjuk. A tejszínhabot kemény habbá verjük, a legvégén a porcukrot hozzáadjuk. A palacsintátmelegen tálaljuk, alőször az epret halmozzuk rá, majd erre púpozzuk a tejszínhabot.

Nagyon finom, könnyű és csábító reggeli. 2-3 nagyon éhesnek elég ez az adag.



(Itt szükséges megjegyezni, hogy tekintve, hogy Jamie könyvvel sajnos MÉG :) nem rendelkezem, így nem tudom a recept megjelent-e valamelyik könyvében, én a honlapján találkoztam vele.)

2007-04-27

Húsleves

Mostanában sajnos nem volt időm főzőcskézni, összejött egy csomó munka és este mikor hazaértem, már nem volt hangulatom nekilátni a pepecselésnek. Pedig terveztem én, volt, hogy időben haza is értem, de akkor meg valamilyen más jellegű házimunka ejtett rabul.
Tegnap este húslevest főztem. Pulykanyakból, mert az a kedvencem. Főztem bele jó sok zöldséget (karalábét, zellert, sárgarépát, hagymát), érződött is az ízén. A megmosott husikat lábosba rendeztem, felöntöttem vízzel és közepes lángon felforraltam. A habját leszűrtem és a megtisztított, feldarabolt zöldségeket + egész borsot, vegettát és sót belehajigáltam. Innentől kezdve kis lángon főztem, hogy éppen csak gyöngyözzön. Időnként kóstoltam, ha kellett utánasóztam. Amikor megpuhultak a zöldségek, az egész levest átszűrtem. Finom lett, egy dolog hibádzott csak: a színe. Nem lett zavaros, tökéletesen áttetsző volt, de nem volt olyan szép sárga. Sárga volt, de nem "olyan"... Lehet, hogy kicsit hosszú lére engedtem? Anyukám, aki szokott a zsírosnak ugyebár nem mondható pulykanyakból rendszeresen levest főzni, mindig aranysárga színűre sikeríti. Nekem ez most nem jött össze, de ettől még finom volt és jólesett.
Készülök (egyelőre csak fejben) lázasan a VKF #4 fordulójára, szombaton nem leszek ugyan gépközelben, de megszállott gasztrobloggerként azért megoldom valahogy... :)
See you soon! ;)

2007-04-26

Hogyan ne küldjünk be újságba receptet...

Áll a bál a gasztroblogok háza táján, egy morrantás erejéig itt is meg szeretnék emlékezni róla. Talán mindenki levonja a következtetést. Az általam nagyra becsült Príma Konyha Magazin májusi számában az "Olvasók küldték" rovatban két gasztrobloggerina, Kicsivú és Marmalade receptjét közölték le. A bökkenő ott van, hogy a receptek egy olvasó (nickneve Nyuszicoma) neve alatt jelentek meg, ennek oka az, hogy a kedves olvasó "elfelejtette" közölni, hol is lelt a receptekre. Részleteket a fenti linken találtok.

2007-04-23

Szabadság

A múlt héten csütörtöktől szabadságon voltam, otthon tettem-vettem, próbáltam behozni a lemaradásaimat, elintézni a régóta halogatott dolgokat. Nem is vagyok kipihent! :)
Gasztroesemény volt, hogy a hétvégén ünnepeltük unokaöcsém (Dodó) 2. születésnapját. A kis ünnepelt egész délután egy pumpával játszott, ami a tüzet volt hivatva szítani. Tetszett neki az a hang, ahogyan a levegő távozik a pumpából... :) A fiúk sokat labdáztak, néha én is csatlakoztam, de mindig én voltam a cica. A szülinap örömére nővérem lúdlábtortára adta le a rendelést. A torta most is mindenkinek nagyon ízlett, állandó rajongója két szeletet is nyomott, képek kicsit később várhatóak! Képek a menüről is lesznek, mert sógoromnak megígértem, hogy posztolok róla és a fantasztikus grill húsról, amit készített... :D
Vasárnapra el kellett készítenem egy másik tortát is, Emese most ünnepelte 5. születésnapját és számos kívánsága közül az egyik egy rózsaszín torta volt. Lentebb található a beszámoló!

Marcipán

A hétvégén Emese szülinapi tortája kapcsán abban a szerencsében részeltettem, hogy közelebbi barátságba kerültem a marcipánnal és formázásával. Rózsaszín marcipánból készült ugyanis a szülinapi tortabevonat (a részletek hamarosan olvashatóak). Muszáj szentelnem a marcipánnak egy különálló posztot, mert a formázás-nyújtás művelete nem olyan egyszerű, ahogy azt gondolnánk. Furcsa, de egyik szakácskönyvemben sem (még a Szakácsok Könyvében sem!) találtam útmutatást arra vonatkozólag, hogyan bánjunk a masszával. Nem igazán értem, mert azért a marcipánnak méltó helye lenne egy ilyen volumenű könyvben... Egyedül Stahl Judit: Végre otthon c. művében találtam egy nyúlfarknyi mondatot a massza kezeléséről, a többire nekem kellett rájönnöm. Türelemjáték, de megéri.
A legfontosabb, hogy a marcipán gyurmázásának mindig nedves kézzel álljunk neki, egy kis nyomkodással össze lehet így gyurmázni több marcipántömböt. Mikor ez megvan, a legegyszerűbb a már kellően ragacsos masszát sütőpapíron és szűrőn átszitált porcukorban nyújtani a kívánt méretűre.
Fontos! Ha sötét krémet (pl. csoki) használunk a tortánkhoz, akkor kicsit vastagabbra kell hagyni a marcipánréteget, hogy ne üssön át a krém. A tortára minden esetben a krémmel vagy valamilyen egyéb "ragadós" dologgal pl. lekvárral ragasszuk rá a marcipánborítást.
Tortát úgy a legegyszerűbb marcipánnal bevonni, hogy a tortaformát (kicsit ráhagyva) körbevágjuk, ez lesz a torta teteje. A palástot pedig érdemes gondosan lemérni és a kinyújtott masszából méretre vágni. Először mindig a palástot illesszük a krémre, ezután pedig a tetőt. A széleket vizes ujjal simogassuk össze, ha drasztikusabb behatás kell az egyengetéshez, akkor bátran használjunk benedvesített kenőecsetet (műanyag szálasat, itt ne a tollat).
Tapasztalat, hogy a nedves marcipánra minden szépen rátapad és nem is olvad el rajta, színes nyomot hagyva. Lehet így rá ragasztgatni figurát, kis virágot, csokireszeléket.

Marcipános csokitorta


Emesének (Andris keresztlányának) szülinapja volt, most volt 5 éves. Pontos listát vezetett arról, hogy kitől mit kér ajándékba és a listán szerepelt egy szülinapi torta is, Emese kedvenc színében természetesen, azaz rózsaszínben! :) Rögtön láttam a feladatban a kihívást és ajánlkoztam a megsütésére. Nem is bántam meg, a torta jól sikerült, de az út a kész tortáig küzdelmes és viszontagságokkal teli volt... :)

Alapvetően csokis piskótáról van szó, kétféle csokikrémmel és a tetején rózsaszín marcipán borítással.

Hozzávalók a tésztához:

6 egész tojás
12 dkg finomliszt
1 csomag sütőpor
12 dkg kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
2 ek. citromlé
2 ek. cukrozatlan kakópor

A párizsi csokikrém receptjét lásd itt! Kétszeres mennyiség kell!
A pudingos krém receptjét lásd itt!

Elkészítés:

A tojások fehérjét kemény habbá verjük, a sárgákat a cukrokkal jó habosra keverjük, apránként hozzáadjuk a sütőporos lisztet és a kakaóport, majd a citromlevet. A kemény habot óvatosan beleforgatjuk. Kivajazott, kilisztezett kapcsos tortaformában kb. 20-30 percig sütjük, de mindenképpen eszközöljünk tűpróbát, hogy valóban nem ragad-e már, megszilárdult-e mindenhol.

Mikor kihűlt, három-négy lapba vágjuk és a következőképpen töltjük:

1. réteg: piskóta
2. réteg: párizsi krém
3. réteg: piskóta
4. réteg: Ekkor a tészta köré karimát pattintunk (a kapcsos forma karimáját) és a pudingos krémmel nyakonöntjük, kicsit a hűtőbe tesszük szilárdulni. Mikor megszilárdult jön az:
5. réteg: piskóta
6. réteg: párizsi krém
7. réteg: piskóta

A karimát levesszük, az egészet a párizsi krémmel jól körbekenjük. Itt akár be is fejezhető a művelet, de erős idegzetűeknek tovább is van még... :)

A tortát marcipánnal beborítjuk. Nekem 3 darab 150 grammos tömbre volt szükségem a művelethez, igaz, vastagabra kellett hagynom a marcipánréteget a normálisnál, mert a sötét csokikrém könnyen átütött volna a vékonyka borítás alatt. A marcipán nyújtásnak szenteltem egy külön posztot itt. Megér egy misét mindenképpen! :)
Mikor kész a borítás, kis virágokkal, marcipánfigurával díszítjük, tálalás előtt jól behűtjük!

Az alábbi kép azt a véres jelenetet ábrázolja, amikor a kétségbeesett és leharapott fülü Malacka egy falatnyi kóstolóért kiált! :D Háttérben az ünnepelt!


2007-04-16

Amerikai palacsinta (ricottával és fehér csokival)

Régóta tervezem, hogy sütök amerikai palacsintát, megnézem, mit "esznek" rajta annyira a tengerentúliak. Eredetileg Mamma által meghirdetett VKF #4!-re terveztem a publikálását, de annyira jól sikerült, hogy nem bírtam magammal. :) A receptet Su-Yin-től vettem (aki egy Nigella Lawson receptet vett alapul a Forever Summer-ből), kicsit módosítottam: a karamellizált mandula részt kihagytam belőle. Az alaprecept tulajdonképpen a "liszt+tojás+ricotta+tej+só+sütőpor" csapatig tart, a többi már egy variáció a számtalan sok közül. Lássuk, hogy készül!




Hozzávalók:

100 gr fehérliszt
2 szétválasztott tojás
250g ricotta
125 ml tej
csipet só
1 ek. sütőpor
fél tábla (50 gr) fehér csokoládé egészen apróra forgácsolva
egy marék szeletelt mandulabél


Elkészítés: Az összes hozzávalót (a tojásfehérje kivételével) robotgéppel jól elkeverem. A tojásfehérjét kemény habbá verem és az előző masszába forgatom. A mandulát megpirítom, a masszához adom. Enyhén kiolajozott palacsinta sütőbe kis kupacokat placcsantok és készre sütöm. Forgatáshoz kell egy kis kézügyesség, érdemes finoman a sütőfelület aljára nyomkodni egyszer-kétszer a sülő tésztát, hogy "korongosabb" legyen, így könnyebb vele bánni. Azonmód melegen juharsziruppal vagy meglangyított házi áfonyalekvárral tálalom.

Vajas-mandulás sütemény

Hétvégén megsütöttem Mamma süteményét és bizton állítom: nagyon finom. Igaz, szerintem nekem egy kicsit más lett, mint az eredeti... :) Az eltérés oka az lehet, hogy sajnos a sokadik helyen sem kaptam darabolt mandulát, így a receptben írt adagot szeletelt mandulával voltam kénytelen helyettesíteni. Így nekem egy kicsit másképpen is néz ki, szerintem állagra is más, de élvezeti értékéből mit sem veszített. A krém a süti tetején (esetemben) valójában cseppet sem krém, mert az olvasztott cukros-mandulás vaj beleivódik a tésztába és csak a mandula képez egy vékony és igen ropogós réteget a süti tetején.


Hozzávalók a tésztához:
25 dkg kristálycukor
25 dkg finomliszt
75 g vaj
2 dl tejszín
1 tk sütőpor
4 db tojás

A rávalóhoz:
20 dkg vaj
25 dkg kristálycukor
10 dkg darabolt mandula
10 dkg mandulalapocska
annyi tej, amennyitől krémes masszát kapunk (nálam ez 5 ek.)


A sütőt 180 ºC-ra előmelegítem. A vajat folyékonnyá olvasztom, majd a tészta hozzávalóit a receptben írt sorrendben robotgéppel alaposan összedolgozom. Egy közepes tepsit kivajazok a tésztát belesimítom. 15 percig sütöm.

A tetejére a vajat felolvasztom és összedolgozom a cukorral és mindkét fajta mandulával, majd annyi tejet adok hozzá, hogy krémes masszát kapjak. A megsült tésztára rásimítom a mandulás masszát. Nem kell megijedni attól, hogy folyós a massza (azért írom ezt, mert nekem meglepő volt, noha logikusan végiggondolva a receptet, ez természetes :) ), a tésztát nem áztatja el, hanem csak finoman beleolvad. Hogy ez megtörténjen, visszateszem a sütőbe és további 20 percig sütöm. Miután a tepsiben kihűlt, felvágom.

2007-04-11

Technikai gebasz a kommentek terén...

Olyan bajban vagyok! Egyszerűen nem tudom, hogy itt a blogspot-on be lehet-e állítani és ha igen, akkor hol azt, hogy a kommentek oldalt külön fel legyenek sorolva. Azért lenne ez hasznos, mert ha régebbi bejegyzésre reagáltok, akkor mivel nem nézem minden nap végig az összes bejegyzésemet újra, így nem rögtön veszem észre az új hozzászólást, pedig nagyon szívesen olvasom a soraitokat.
Korábban pont ezért volt moderált a kommentelés, mert akkor így láttam, hogy új komment érkezett (ti. bekerült a moderálandók közé automatice, ott összegyűltek, mielőtt még az oldalra kikerültek volna).
Ha valakinek van ötlete szívesen veszem, sőt várom!!
Ha nem sikerült dűlőre jutnom, lehet, hogy visszaállítom a moderálást, de nem amiatt, hogy tényleg moderáljak bárkit is, egyszerűen csak technikai okokból. Kérlek Titeket, hogy ez esetben se fogjátok vissza magatokat a hozzászólások terén! :))

2007-04-10

Húsvéti menü(ett)

Idén nagy svunggal vetettem bele magam a húsvéti menü tervezésébe. Tavaly ugyanis elmaradt a Húsvét, megfőtt ugyan a sonka, elkészültek a tojások, de jómagam az ágyat nyomtam, sürgős ügyeim voltak a mellékhelyiségben, szünetekben pedig a párom szorongatott meleg fedőt illetve meleg teáskannát a sajgó pocakomra. Idén még eddig elkerült minden kórság, így nagy elánnal kezdtem tervezni a menüt és kedvesem sem kényszerült az ápolásomra... :) Már posztoltam a foszlós kalácsról és a sonkáról, most a sütiket veszem sorra.

Nem kifejezetten húsvéti sütiket sütöttem idén, de attól még finomak voltak.

1. Almás pite (recept itt)

2. Retro süti (recept itt és itt)

Húsvéti sonka

Életem első húsvéti sonkáját - jelentem - megfőztem! Nagyim tanácsára nem áztattam ki, és nem hibáztam: tényleg nem volt annyira sós, hogy ki kelljen áztatni.

Hozzávalók:
1.7 kg füstölt kötözött combsonka
5 db babérlevél
1 ek. fekete bors
2 közepes vöröshagyma
6 gerezd fokhagyma


A hagymákat megpucolom, a vöröshagymát elfelezem. A sonkát a csomagolástól megfosztom, átmosom, egy nagy lábosba teszem és felengedem annyi vízzel, hogy ellepje. Kb. 4-5 helyen hústűvel mélyen beszúrom, hogy az így keletkezett "lukakon" a főzőlé beszivároghasson. A babérlevelet, a hagymákat és a borsot mellédobom és közepes lángon, fedő alatt felteszem főni. Imígyen fest akkor:





Amikor forrni kezd, megkóstolom a levét, ha nem sós, akkor utánsózom. Kb. 2-2 és fél órát főzöm. Akkor kész, ha a hústű szépen, könnyen átszúrja. A főzőlevében hagyom kihűlni. Mikor kihűlt, alufóliába csomagolva a hűtőben kihűtöm, hogy szépen lehessen szeletelni.


Foszlós kalács

Régóta szeretnék én is igazi, foszlós, illatos kaláccsal dicsekedni, de idáig azt hittem, hogy a foszlós kalács sütése valami misztikus tudomány, így nem is mertem eddig nekiveselkedni. Alapvetően nincsen bajom a kelt tésztákkal, a fánkjaim is nagyon jól szoktak sikerülni, de a kalács... az eddig megugorhatatlan lécnek bizonyult. Utólag nem is értem, hogy miért... :D Pár titok van talán, amihez jó tartani magunkat és akkor garantált a siker:
  • jól felfutott élesztő (ehhez langyos hozzávalók, de ne legyen se túl meleg, se túl hideg)
  • addig kell dagasztani, amíg a "gerendáról nem csepeg a víz" (dédmamám mondta ezt mindig nagymamának, tőle tanultam ezt a szóhasználatot, azóta én is addig dagasztom a kelt tésztákat, ameddig ki nem ver a víz :) )
  • a dagasztó mozdulat nem szimpla kavarás és végképp nem gyúrás, hanem olyan "kapkodó" mozdulat: a fakanállal gyorsan bele-bele kapunk a tésztába és felfele húzzuk kicsit. Ezzel levegőt juttatunk a tésztába, ami nagyon fontos. Akkor jó a művelet, ha "cuffogó" hangot hallunk és látjuk a tésztabuborékokat
  • a kész tésztát kelesztenünk kell, de a hely ehhez ne legyen se túl meleg, se túl hideg
  • és végül de nem utolsósorban kedvvel szabad csak nekiállni.



Nagyon jól sikerült a kalács! Legközelebb is megsütöm!


Hozzávalók:

60 dkg liszt,
10 dkg vaj (vagy margarin),
12 dkg cukor,
3 tojás,
2,5 dkg élesztő,
3 dl langyos tej,
csipet só


Az élesztőt meleg helyen megfuttatjuk kb 1 dl langyos cukros (1 teáskanál kristálycukrot adtam hozzá) tejben. A tojásokat alaposan elkeverem a cukorral, majd hozzáadom felváltva a lisztet, a sót, a felfutott élesztőt és a maradék (2 dl) langyos tejet. Lágy tésztát dagasztok belőle, majd a hozzáadom az olvasztott vajat, ezzel is dagasztom, egészen addig, míg a gerendáról nem csöpög a víz. 1 órán keresztül, langyos helyen a duplájára kelesztem. Majd lazán átgyúrom, három részbe (copfba) veszem, összefonom, sütőpapírral kibélelt tepsiben elhelyezve, újabb félórát kelesztem. 1 evőkanál tejet elkeverek 1 tojássárgájával, és a kalácsot alaposan megkenegetem vele mindenhol. 175 fokra előmelegített sütőben sütöm kb. fél órát, addigra a teteje is szép aranybarna színt kap.

Tipp: akkor sem kell megijedni, ha a kelt tésztánk túl lágyra sikeredett és ragacsos. Akkor jó ugyanis, he elválik az edény falától, de azért puha. Ha ragacsos lenne, úgy nem lehetne formázni, így ebben az esetben adjunk hozzá nyugodtan még annyi lisztet, amennyit "felvesz", hogy a kívánt minőségű tésztát kapjuk!

(A receptet nem tudom hol találtam, sajnos a szerző kiléte már homályba veszett, így nem tudom feltüntetni... Aki magára ismer, sikítson! :) Foglálkozásilag is a jogszabályok "bubusaként" távol álljon tőlem, hogy két lábbal tiporjam a szerzői illetve "gasztro jogokat"! :D )

Update 1: Jelentkezett a jogtulajdonos! :) A recept eredetije (és története) itt olvasható! Köszönet érte kalvenaut-nak! :)

2007-04-09

Túró rudi


Hozzávalók:

Tészta: 20 dkg liszt, 3 ek. porcukor, 10 dkg Rama, 1/2 cs. sütőpor, 1 ek. cukrozatlan kakaópor, 2 ek. tejföl

Töltelék: 1/2 kg túró, 3 ek. búzadara, 20 dkg porcukor, ízlés szerint mazsola, 1 cs. vanilin cukor, 1 egész tojás

Máz: 15 dkg porcukor, 2 ek. tej, 2 ek. kakaó, 6 dkg vaj

Elkészítés: A tésztát elkészítjük, kinyújtjuk és egykivajazott, kilisztezett őzgerinc formába nyomkodjuk úgy, hogy a szélén bőven túllógjon. A mazsolás töltelékhez a hozzávalókat összeállítom, a krémet a tésztába egyengetem, a tésztaszélekkel beborítom. 20 percig sütöm. Sütés után tálra borítom, amikor kihűlt a mázzal (vagy felolvasztott étcsokival) bevonom. (A recept Edinától való.)

2007-04-08

Boldog Húsvétot!

Minden kedves Bloggertársnak és Olvasónak békés, boldog Húsvétot és finomságoktól roskadó asztalt kívánok!

2007-04-06

Tonhalas tészta

Az alábbi recept igazán gyors vacsora, és semmi különös nincs benne, mégis megér egy posztot. Munkaebédnek sem utolsó.

Hozzávalók:

2 doboz olajos tonhalkonzerv
1 nagy szál póréhagyma
olívaolaj
só, bors, petrezselyem
nagy doboz főzőtejszín
2 ek. tejföl
250 gramm farfalle vagy tagliatelle tészta

Elkészítés: A tésztát felteszem főni, közben a hagymát karikákra vágom, olajon megfonnyasztom. A tonhalat lecsöpögtetem, a hagymához adom. Tejszínt a tejföllel elkeverem, az előbbiekhez adom. Fűszerezem, egyet rottyantok rajta és már kész is.

2007-04-05

Málnahabos csokitorta

Ezt a tortát réges-régen sütöttem, akkor az eredeti Stahl recept szerint. A málnahab isteni lett és tulajdonképpen a csokis talapzattal sem volt semmi gond, nekem annyira nem jön be (s itt olvashatjuk, hogy ezzel nem vagyok egyedül), így ezúttal a lúdlábtortához készített tésztát használtam hozzá.


Hozzávalók:

A tésztához:

3 ek. finomliszt
1 csapott ek. cukrozatlan kakópor
3 ek. kristálycukor
1 csomag vaníliáscukor
3 egész tojás

A málnahabhoz:

30 dkg mélyhűtött málna
30 dkg natúr joghurt
15 dkg méz
1 kk. vanília aroma
1 citrom reszelt héja
2 csapott ek. zselatinpor (2 dkg)
5-6 ek. hideg víz
2 dl hideg tejszín

Elkészítés: A tészta hozzávalóiból kézimixerrel laza tésztát keverünk, kapcsos (előzőleg kivajazott, kilisztezett) tortaformába öntjük és 200 °C-on, kb. 25 perc alatt megsütjük (tűpróba!). A csokit vízgőz fölött megolvasztjuk és a tortalapra kenjük. Hagyjuk a formában kihűlni.

Krém elkészítése:a kiengedett málnát a natúr joghurttal botmixerrel pépesítjük, hozzáadjuk a mézet, a vanília aromát, a reszelt citromhéjat. A zselatint vízben feloldjuk és addig főzzük, amíg el nem olvad, de nem szabad tovább! A krémhez adjuk. A tejszínt felverjük kemény habbá és a krémbe forgatjuk. A krémet a piskótára kenjük, hűtőbe tesszük, kihűtjük (kb. 3 óra alatt dermed meg). Reszelt csokival díszítjük.

Variáns: ha nem tortaformában, hanem közepes méretű tepsiben sütjük, akkor kétszeres mennyiségű krémmel készítve, málnahabos kockákat kapunk. Esetleg csokimázzal még bevonható, de szerintem így az igazi.
(A recept Stahl Judit: Büntetlen örömök című könyvéből lett módosítva. Ezúttal Edinának ajánlom szülinapja alkalmából!)

Könnyű gesztenye torta

A kókuszhoz hasonlóan a gesztenye is igen közel áll a szívemhez, viszont egy ideje a hagyományos gesztenyepüré tejszínhabbal variánsra "ráuntam" kicsit. Ekkor lépett a képbe az alábbi torta, aminek elkészítéséhez két gesztenyemasszára is szükségünk lesz: egy megy (liszt helyett is) a tésztába, egy pedig a krémbe. Mielőtt még bárki megrettene, meg kell nyugtassak mindenkit, hogy a torta egyáltalán nem geil, sőt nagyon könnyű és finom. Nincs benne se vaj, se liszt, a szerkezetét és vázát a gesztenyemassza adja. Kifejezetten azoknak ajánlott, akik nem szeretik a vajas, tömény, csömörös édességeket, hanem inkább a könnyű, krémes, habos csodákért lelkesednek. Ez itt pont egy ilyen falatoznivaló.





Hozzávalók:

A tésztához:


6 tojás sárgája és fehérje
1 csomag gesztenyemassza
6 ek. porcukor

A krémhez:
1 csomag gesztenyemassza
4 dl tejszín

Elkészítés:

A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, a kiolvadt, puha gesztenyemasszát hozzáadjuk, jól elkeverjük. Az előzőleg kemény habbá vert tojásfehérjét óvatosan hozzáadjuk. Sütőpapírral kibélelt tepsiben vagy kivajazott, kimorzsázott kapcsos tortaformában kb. 20 percig sütjük (tűpróba!).

A tejszínt kemény habbá verjük, a másik gesztenyemasszát villával áttörjük és a habba forgatjuk, hogy egynemű krémet kapjunk.

Mikor a piskóta megsült, a formában hagyjuk kihűlni, majd kiborítjuk, a sütőpapírt róla lehúzzuk és a tésztát félbe vágjuk. Megtöltjük a krém felével, a tésztákat összeillesztjük, a maradék krémmel bevonjuk. Tálalás előtt jól behűtjük.


(A recepttel ZsóMama-Edina konyhájában kötöttem jó és életre szóló barátságot, és azóta sütöm a "gyorsan, valami finomat" jegyében töretlen sikerrel! A receptet és a tortát ezúttal Tyúkanyónak ajánlom, aki mindig gondol rám és ellát finom húslevesekkel! :) )

Párizsi csokikrém

Posztolok most egy alapkrém receptet, gondolom így Húsvét táján jól hasznosítható. Bent az irodában nagyon szeretjük a Szamos Marcipán párizsi krémmel készült szeletkéit, tortáit, így kolleganőm felkutatott egy csokikrém receptet, ami hasonlít erre a finomságra, így már otthon is el tudjuk készíteni. Azóta ezzel a krémmel szokott rendszeresen tortákat gyártani és néha hoz is belőle... ;)

Hozzávalók:

150 gramm jó minőségű étcsoki
250 gramm vaj
2 ek. cukrozatlan kakaópor
2 ek. kristálycukor
kis doboz főzőtejszín (nálam a Parmalat család legkisebbje)
ízlés szerint rum

Elkészítés:

Az étcsoki vízgőz fölött egy fém keverőtálban megolvasztom, majd beleteszem a puha vajat. Amikor elolvadt, csomómentesre elkeverem vele a kakaóport, majd a cukrot, rumot és végül a főzőtejszínt. Habverővel folyamatosan verem, amíg kicsit fel nem habosodik. Kész is. Tölthető vele bármilyen piskóta, de kis saját sütésű vaníliás kekszeket is össze lehet vele ragasztgatni.

2007-04-04

Vigyázz, kész, főzz! # 4 - Reggelizzünk együtt!

Figyelem, figyelem! A VKF #4 háziasszonya, Mamma már közzé is tette az új kiírást! Ezúttal a bloggertársak "közösen reggeliznek", azaz lucullusi lakomát csapnak egy ráérős vasárnap reggelen! Nagyon örülök a kiírásnak, mert mifelénk a hétvégék is mindig rohanósak és végre "hivatalból" is csaphatunk egy nyugis, kényeztetős vasárnap reggelt... :)

(Lassan) sült citromos-fokhagymás csirkecomb

Ezt a receptet a sütés-főzés nagyasszonya Nigella Lawson hivatalos oldalán találtam. Bár nagyon kedvelem a hölgy munkásságát, mégis pironkodva kell bevalljam, hogy egyik könyve sincsen (még) meg. Amelyekre ugyanis szemet vetettem (How to eat; How to be a domestic goddess), még nem jelentek meg magyarul, de tudtommal már előkészületben vannak. Így hát marad a türelmes várakozás és a honlapon rendelkezésre álló receptekből való sütögetés.

Különlegesség, hogy a receptben a citrom a főszereplő, s be kell valljam, a fokhagymával való találkozásától nem is vártam ilyen ízharmóniát. Amúgy pedig nem mondható éppen tempós ételnek, mert a csirkét lassú tűzön és ezért sokáig (2 óra + 40 perc pirítás) kell sütni, hogy az ízek szépen összeérjenek, összesüljenek. Bizton állíthatom: megéri ezt az időráfordítást.


Hozzávalók:

6 csirke alsócomb
1 nagy fej hagyma pucolatlan gerezdekbe szétszedve
2 közepes citrom, vaskos nyolcadokba vágva
kevés kakukkfű (nekem csak szárított volt)
3 evőkanál olívaolaj
140 ml fehérbor
frissen őrölt fekete bors

A sütőt 160°C-ra előmelegítjük. A csirkecombokat megmossuk, picit megsózzuk (bár az eredeti recept ezt nem írja elő, én mégis jónak láttam), egymás mellé egy tepsibe sorakoztatjuk, mellé szórjuk a fokhagyma és citrom gerezdeket, valamint a kakukkfüvet. Olajat is hozzáadjuk és kézzel jól elkeverjük, hogy minden mindennel "találkozzon", majd elrendezzük, hogy mindegyik csirkecomb a bőrös felével felfelé figyeljen. A fehér borral megpermetezzük, tekerünk rá borsot és alufóliával letakarva a sütőbe toljuk. 160°C-on, 2 órát sütjük. Az idő leteltével a sütőt 200°C-ra csavarjuk és a fóliát levéve a csirkecombokat szép aranybarnára pirítjuk.

Barnarizzsel tálaltam. Ez a mai munkaebéd by Nigella.

2007-04-03

Szolgálati közlemény akcióról!

Aki még nem értesült volna Receptfüzet és Kicsivú oldalairól, azon kedves olvasókat ezúton tájékoztatom, hogy az Alexandránál április 08-án és 09-én a Jill Norman: Szakácsok könyve című híres-nevezetes könyve 12.990- Forint helyett (online megrendelés esetén) csupán 4.990- Forint.
Nekem sajna még nincs meg, úgyhogy nem is kérdés, hogy megrendelem! ;)

2007-04-02

A nap keresőszava...

A nap keresőszava: "csoda finom ételek Húsvétra" ... ;)))
Muszáj lesz belehúznom! :S
;-D

Tavaszi majonézes vitaminsaláta

Ez a saláta a kedvenceim közé tartozik, ezért - noha alakbarát okokból mostanság biztos nem készítem el - de közkincsé kell tennem! :)
Hozzávalók:
50 dkg újburgonya
25 dkg párizsi (nem szelet)
1 csomó piros retek
20 dkg zöldborsó (ha van, zsenge)
3-4 ek. majonéz
3-4 ek. tejföl
1 ek. mustár
só, bors
Elkészítés:
A burgonyát kefével memossuk, enyhén sós vízben puhára főzzük. Hagyjuk kihűlni. A páriszit kicsit vastagabb, a retket pedig kisebb kockákra vágjuk. A zöldborsót megpároljuk. A majonézt, a tejfölt, a msutárt és a fűszereket alaposan összekeverjük, a hozzávalókat beleforgatjuk, jól kihűtjük.